Campus Mundival Nápolyban

4 hónap külföldön

Családi Pompeii

2017. január 04. 16:05 - KertmegIstvan

15731100_695589943939672_677716075_n.jpg

December 26-án csodás névnapi kirándulás elé néztünk, hiszen ellátogattunk Pompeii-be. A circumvesuviana-val mentünk a megszokott módon, és amikor megérkeztünk már kerestük is a buszt, ami felvisz minket a Vezúvra.

A kohézió hiányát az magyarázza, hogy tényleg a Vezúv volt az eredeti terv, majd utána Pompeii, de némi mérlegelés után átvariáltuk a programot. Pompeii egyébként is megér egy napot, számomra legalábbis mindenképpen. Most voltam ott harmadjára, mégis minden alkalommal, mintha először látnám, egyszerűen elvarázsol a hely. Apám következik a sorban, ha az érdeklődés szintjét nézzük, ő építészi minőségében annak rendje és módja szerint végig tanulmányozta az épületek szerkezetét, alapanyagát, szóval nagyon jól elvolt. A többiek pedig, hát jöttek.

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: Családi

Családi Karácsony

2017. január 04. 15:43 - KertmegIstvan

2016_0123_225657_002.jpg

Még otthon voltunk javában, amikor előálltam azzal az ötlettel, hogy a szülők igazán meglátogathatnának minket, majd ha Nápolyban leszünk. Dorina részéről ezzel nem is volt gond, viszont az én részemről annál problémásabb volt meggyőzni a családtagokat.

Még jó előre szólok, hogy az összes többi olyan bejegyzésben, ahol a szülőkről lesz szó, akkor az anyám, apám, és a Dorina anyja kifejezéseket fogom használni, aminek nincs semmilyen negatív tartalma, egyszerűen mi így használjuk ezeket a szavakat. Szóval nem fogok édesanyucikázni stb.

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: Családi

Pszichiátria

2017. január 04. 15:15 - KertmegIstvan

A sorban a következő gyakorlat, amelyet teljesítettünk a pszichiátria volt. Ez a terület igencsak messze áll tőlem, bár még az egyetem elején úgy gondoltam rá, mint egy valós opció, hogy milyen orvos is legyek, ám erről nagyon hamar le is tettem.

Egyszerűen nem szeretem, ha nem tudom előre, hogy mi fog történni. Ezt úgy értem, hogy egy adott kérdésre adekvát választ várok, és, hogy a megszokott normák szerint viselkednek az emberek körülöttem.

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: policlinico

Születésnap Firenzében I.

2016. december 19. 21:45 - KertmegIstvan

italo_treno_app.jpg

Egy rövid otthon töltött vizsgázós időszak után visszajöttünk Nápolyba. Mivel most volt a születésnapom, előre elterveztük, hogy elutazunk egy távolabbi városba. Az úti cél ezúttal Firenze volt.

A városban már jártam egyszer egy középiskolás út alkalmával, de most csak mi ketten voltunk Dorinával, rajtunk állt, mit nézünk meg. Természetesen jól felkészültem a témában, hogy mi az, ami szerintünk érdekes látnivaló, mi az, ami kihagyhatatlan és így tovább. Inkább legyen sok ötlet még kevés időre is, és szelektálni kelljen, mint ha csak céltalanul lézengünk össze vissza.

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: Firenze

Születésnap Firenzében II.

2016. december 19. 21:44 - KertmegIstvan

dsc_0022.jpg

Másnap délelőtt a Santa Croce templom felé vettük az irányt, ahol a város híres szülötteinek a sírjai találhatóak meg, mint pl.: Michelangelo vagy Galilei. Sajnos a kedvezményes jegy kategóriába itt nem fértünk be, és egy rövid mérlegelés után inkább a következő úti cél felé indultunk, ami az Arno túlpartján lévő Piazzale Michelangelo.

Ha rákeresünk Firenze városára a neten, akkor az innen készített képeket látjuk meg először. Ez a tér lényegében egy dombon található, a városra néző kilátás pedig tényleg gyönyörű. Busszal is fel lehet jutni ide, de mi inkább sétáltunk.

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: Firenze

A sirályok megdézsmálták a vacsorát

2016. november 29. 16:08 - KertmegIstvan

Ma az volt a terv, hogy burritot készítünk a meglévő csirkemellkészlet felhasználásával, így ki is raktuk a tálcát a teraszra, hogy a kellemes napsütésben kiengedjen.  Eszerint vacsoraidőben el tudtuk volna kezdeni a főzést.

Azzal azonban nem számoltunk, hogy lakótársunk, amikor valaki látogató érkezett hozzá, ő az aktuálisan felhalmozódott szemeteszsákokat ideiglenesen a teraszra pakolta ki. Ez elég is volt ahhoz, hogy a sirályok odaszokjanak…

Tovább
Szólj hozzá!

Bőrgyó + olasz nyelv

2016. november 25. 21:21 - KertmegIstvan

dsc_0426.JPG

Aktuális:

Végre túljutottunk azon az egy hetes időszakon, amikor a kari koordinátort próbáltuk utólérni, hogy be osszon minket a következő gyakorlatra, ami a 2 hetes bőrgyógyászat. Nagy volt az öröm, már szerda reggel mehettünk is. Az üröm az örömben, hogy míg a régi klinikakert kb.: 10 perc gyaloglásra van tőlünk, addig az új klinikák 8 metró megállóra. Nápoly esetében a metrómegállók sokkal nagyobb távolságra vannak egymástól mint otthon. A reggeli csúcs idején pedig kapaszkodni sem kell, mert eldőlni úgyse fogunk.

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: policlinico

Kórházi higiénia

2016. november 25. 21:21 - KertmegIstvan

hygiene.jpg

Otthon mindig elhangzik, hogy a kórházi higiénia elég siralmas, és milyen kevés figyelmet fordít a személyzet erre a fontos tényezőre. Olaszország esetében gondoltuk, hogy itt biztosan másképp lesz. Nem tudom, hogy pl.: északon mi a szokás, de a nápolyi emberek igen közvetlenek, és a gesztusok és egymás megérintése mondjuk beszélgetés közben természetesnek számít.

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: policlinico

Eddigi gyakorlatok

2016. november 25. 21:21 - KertmegIstvan

 4.jpg

A neuró, a régi klinikakertben helyezkedik el, tőlünk alig 10 percnyi sétára. Ott találkoztunk Flórával, aki Szegeden évfolyam, itt pedig sorstársunk. A szokásos procedúra szerint először az intézetvezetőnél kellett tiszteletünket tenni, aki majd beoszt valaki mellé. A kicsit elhúzódó üldögélés után meg is kaptuk a mentorunkat, doktor Mimmo-t. Ő egy magas, vékony nagyszakállú kopasz orvos, akinek kiemelkedő tulajdonsága az eltűnés volt, mert néha művészet volt megtalálni az épületben.

Tovább
Szólj hozzá!

Az ott egy dugong?

2016. november 21. 21:08 - KertmegIstvan

November 21. 20 fok.

A nápolyiak hétköznapi életüket élték, pufikabáttal és sállal védekeztek a napsugarak ellen, amikor a vízbe nézve a fenti élőlényt pillantották meg a tengerben. Annyira ledöbbentek, hogy többen oda is gyűltek a víz szélére és telefonjukat előkapva fényképezni kezdték. Így készült el ez a felvétel a lényről, melynek mibenléte eddig ismeretlen.

True story.

Szólj hozzá!
Címkék: Nápoly