Otthon mindig elhangzik, hogy a kórházi higiénia elég siralmas, és milyen kevés figyelmet fordít a személyzet erre a fontos tényezőre. Olaszország esetében gondoltuk, hogy itt biztosan másképp lesz. Nem tudom, hogy pl.: északon mi a szokás, de a nápolyi emberek igen közvetlenek, és a gesztusok és egymás megérintése mondjuk beszélgetés közben természetesnek számít.

Az egyes klinikákon látottak alapján azt mondhatom, hogy a kesztyűhasználat minimális, a kézmosás 5 aranyszabályáról sose hallottak, az eszközöket sem mindig cserélik a betegek után stb stb. A hab a tortán az egyik orvos volt, akinek mindkét kezén lógó karkötők voltak, ujjain pedig nagyon sok gyűrű, hosszú festett körömmel, csak hogy azokat a lehetséges tárgyakat említsem, amivel átvihet kórokozókat egyik betegről a másikra. Az, hogy a legyengült immunrendszerű gyerekeket ölelgetik és puszilgatják, az pedig rémísztő.

Még hátravan a sebészet gyakorlat, amire nagyon kíváncsi vagyok. Ha műtő közelébe jutunk, akkor erre a részletre nagyon figyelni fogok. Furcsán hangzik az a kijelentés, hogy egy sebészet gyakorlaton nem feltétlenül vagyunk műtőben? Igazából csoda, ha látunk műtétet. Ez az otthoni rendszerre igaz, a sebészet gyakorlaton leginkább egy vizsgálóban beszélgetünk, de gyanús, hogy itt is hasonló lesz.