A sorban a következő gyakorlat, amelyet teljesítettünk a pszichiátria volt. Ez a terület igencsak messze áll tőlem, bár még az egyetem elején úgy gondoltam rá, mint egy valós opció, hogy milyen orvos is legyek, ám erről nagyon hamar le is tettem.

Egyszerűen nem szeretem, ha nem tudom előre, hogy mi fog történni. Ezt úgy értem, hogy egy adott kérdésre adekvát választ várok, és, hogy a megszokott normák szerint viselkednek az emberek körülöttem.

Mint minden gyakorlat, ez is azzal vette kezdetét, illetve vette volna kezdetét, hogy elmegyünk a koordinátorhoz, aki felhívja nekünk az intézetvezetőt, hogy megyünk. Közeledett a karácsonyi időszak, és emiatt a koordinátor egyszerűen azzal küldött el minket, hogy

Karácsony lesz, ilyenkor az orvosoknak és a betegeknek is szabadság van.

Nem vicc, ezt komolyan gondolta.

Jól van, akkor jöhet a „B” terv. Flóra már korábban teljesítette a gyakot, és említette a professzornak, hogy lesz majd még 2 magyar akik jönnek. Ezen felbuzdulva fogtuk magunkat és elmentünk az intézetbe, majd lesz valami alapon.

Nyilvánvalóan, egy pszichiátriai osztályra nem lehet csak úgy besétálni, ahogyan ki sem, ez esetben több ajtón kellett áthaladni, amiknek nincsenek kilincsei. Minden orvos magánál hord egy kilincset az ajtókhoz.

Kellemesen csalódtunk az eddigi gyakorlatokhoz képest, hiszen, itt majdnem mindenki beszélt angolul, méghozzá elég jól, és a kedv is megvolt bennük, hogy magyarázzanak.

Történtek furcsa dolgok, pl.: engem is megtalált az egyik beteg, aki nem túlzok, 5 perc ott tartózkodás után belémszeretett, és ezután minden nap követett. Engem, aki tényleg nem tudja kezelni az olyan szituációkat, ami nem oda illő. Kicsit sem volt frusztráló… áh.

Egyik nap pedig eltűnt a zuhanyzóból egy zuhanyrózsa és a hozzá tartozó cső is, ezt kereste az egész intézet órákon át.

Az intézeti karácsonynak is részese voltunk, ahol majdnem engem kértek fel, hogy legyek a pszichiátria télapója. Mondanom se kell, az erasmusom egyik kiemelkedő élménye lett volna, de végül nem volt télapó.