Még otthon voltunk javában, amikor előálltam azzal az ötlettel, hogy a szülők igazán meglátogathatnának minket, majd ha Nápolyban leszünk. Dorina részéről ezzel nem is volt gond, viszont az én részemről annál problémásabb volt meggyőzni a családtagokat.

Még jó előre szólok, hogy az összes többi olyan bejegyzésben, ahol a szülőkről lesz szó, akkor az anyám, apám, és a Dorina anyja kifejezéseket fogom használni, aminek nincs semmilyen negatív tartalma, egyszerűen mi így használjuk ezeket a szavakat. Szóval nem fogok édesanyucikázni stb.

Tehát, idejekorán megvettük a repjegyeket, és a tervezett római kirándulás vonatjegyeit. A látogatók, azaz anyám, apám, Dorina anyja és a húga Dalma, december 24-én érkeztek, és egészen 31-ig élvezhették társaságunkat Olaszországban.

Vegyük is sorra őket.

Dalma 14 éves, korára jellemző minden áldásával együtt. Tavaly amikor Angliába mentünk akkor jött ő is, így legalább ő nem pánikolt az első repülés miatt.

Gabi, Dorina anyja, kora nem publikus… de lényeg, hogy ő még nem repült, ami nekünk is újdonság volt, viszont elég határozott jellem, ezért ő volt a kulcs, hogy anyámék is kiutazzanak végül, mert egyedül elvesztek volna.

Az én szüleim közül apám az idősebb, jó pár év előnnyel, viszont ő mégis ült repülőn, annak idején megjárta Moszkvát. Anyám, aki még sohasem repült, 1x ha metrózott, fél a mozgólépcsőn, gyorsvonatot képről sem látott, hát meglehetősen izgalmas útnak nézett elébe.

24-én délelőtt, bár nem siettük el a felkelést, azért a lakás készen állt a vendégek fogadására. Dorina nekiállt az ünnepi ebéd-vacsorának, én pedig elszaladtam a boltba még pár hozzávalóért. Mire sikerült hazakeverednem, gyakorlatilag indulhattam is ki a reptérre.

Kisétáltam a vasútállomásra, majd a szokásos Alibusos utat megtéve, egészen hamar kiértem. Egy bő fél órás várakozás után újra találkoztam a szülőkkel. Ekkor láttam, hogy a bőröndjük kereke kitört, de nem csak a kerék, hanem az egész tartószerkezete tokostul kiszakadt, szóval cipelhettem hazáig. Másik vicces részlet, hogy a csomagok súlya miatt anyám vett egy digitális halmérleget/húzóskilót. Igen ám, viszont a mértékegységet nem állították át. Az eredmény pedig, hogy ideállítottak két db 11-12 kilós bőrönddel…

A repülést egyébként mindenki élvezte. Amikor ülőhelyet választottunk nekik, anyámat direkt nem az ablakhoz tettük, mondván jobb az úgy, de mivel az ablaknál ülő utas késett, anyám szépen beült a helyére, gyakorlatilag helyet cseréltek, így ő végig nézelődött, ami elég meglepő.

A vasútállomásra visszaérve jött a mozgólépcsős leereszkedés a metróhoz, amiről tudtam, hogy szintén problémás, de Gabi segített anyámnak, hogy ne legyen gond. Ez egyébként annyira bevált a későbbiekben, hogy ha volt sima lépcső, akkor is mozgóztak.

A következő sokk akkor érte őket, amikor végre megérkeztünk a házhoz, amiben lakunk. A jó öreg Granito, kívülről tényleg elég ramatyul fest, de mire felmásztak a tetejére a lakáshoz, az is egy külön teljesítmény volt. Szerencsére Luca, a lakás egyik tulajdonosa váratlanul beállított egy új fűtőtesttel. Végül is örültünk, bár igaz, hogy kb. egy hónapja kértük, de jobb később, mint soha.

Este el akartunk menni pizzázni, de nyilván zárva volt majdnem az összes pizzéria és étterem, így egy főleg tengeri ételeket kínáló helyre ültünk be, de ez túl nagy váltás lett volna nekik, és a 10 eurós gnocchi pedig rablás, ezért komótosan távoztunk.

Az ünnep alatt sem voltunk tétlenek, és több körutat tettünk a városban, hogy minél több nevezetességet bele tudjunk sűríteni a programba, és ez által hozzászokjanak a tempóhoz, amit majd főleg Rómában kell tartanunk.