Alig egy hónappal az után, hogy hazaértünk Marokkóból készülhettünk, hogy újabb utazásra indulunk. Ezúttal azonban egy teljesen más programmal, az Erasmussal. Ez általában sokkal többek által ismert, révén nem csak orvostanhallgatók számára érhető el és a külföldön töltött idő terén is többet kínál. Jelen esetben ez az idő 4 hónapot jelent, ami mind Dorina mind pedig az Én esetemben azt jelenti, hogy idáig ez a leghosszabb Magyarországon kívül töltött idő.

A tervezés természetesen már hónapokkal ezelőtt elkezdődött, a téli pályázati időszak óta próbáltunk tudatosan felkészülni az útra.

Az Erasmus az Európai Bizottság egyik programja, a hivatalos név rövidítése az, amely annyira elterjedt, ami megegyezik Rotterdami Erasmus németalföldi humanista nevével.

Az Erasmus abban különbözik pl.: az IFMSA-es csereprogramtól, hogy itt az ember mindent maga szervez meg a szállástól kezdve az étkezésig. A program biztosítja az anyagi feltételeket, de ezen kívül a hallgató magára van utalva. A mi esetünk annyiban más, hogy habár Erasmus programmal, de nem Erasmus ösztöndíjjal vagyunk kinn. Dorina és én is megkaptuk a Campus Mundi ösztöndíját, így jóval kedvezőbb anyagi háttérrel vethettük bele magunkat a kalandba.

Említettem, hogy magunkra vagyunk utalva. Sokakat elrettent a gondolat, hogy mi lesz, ha ez vagy az történik majd odakinn, de éppen ez jelenti az egész szépségét számomra. Nincs is annál jobb jellempróba, mint amikor váratlan helyzeteket kell megoldani egy olyan helyen ahol még a nyelvet sem beszéljük. Igen, egyikünk sem beszél olaszul. Na és akkor mi van?

Ehhez kapcsolódóan meg kell említeni, hogy ugyan Dorinával együtt lakunk Szegeden, de az Erasmus ideje alatt sokkal több időt töltünk együtt, révén az órákra is együtt járunk, egy kulcsunk van a lakáshoz stb. Az egyedül töltött idő elég minimális. Van olyan ismerősöm, aki aggódott, mi lesz, ha ennyire egymás fejére nővünk. Az a véleményem, hogy ez a lehetőség, ahogy jellempróba, úgy kapcsolatunk próbája is egyben.