Nápolyban több egyetem is található, legismertebb talán a Federico II nevű melyet az 1200-as évek elején alapítottak. A mi intézményünk azonban Nápoly második számú egyeteme, amelynek lényegében ez is volt a neve. Nagyon aktuális hír, hogy még a kinn töltött időn belül Luigi Vanvitelli, olasz építész nevét veszi fel. Ő esetleg a Trevi kút, vagy a casertai királyi palota kapcsán lehet ismert.

 Megelégelték a „második” jelzőt. A névváltás azért is szerencsés, mert az orvosi karon kívül szinte nincs is más Nápolyon belül, viszont Campania tartomány számos városában vannak intézmények. Eleve az intézmény székhelye is Casertában található, ahogy arról már szó esett korábban.

Amikor még otthon voltunk, Dorina rákeresett az egyetem székhelyére. Az utcaképen láthatóak azonban gyanúsak voltak nekem. Nem azok a több szintes épületek voltak ott, amelyek Nápoly belvárosában láthatóak. A térképen a közelben egy hatalmas zöld terület is látszott. Újabb gyanús tényező. Nápolyban egyszerűen nincsenek ekkora zöld foltok a központban. Ekkora jött a felismerés, hogy az egyetem központja egy másik városban van.

Nápolyon belül több klinikai tömb is található, a régi a Centro Storico-ban azaz a belvárosban, illetve egy újabb épületkomplexum a külvárosban. A gyakorlatainkat a koordinátor javaslatára úgy rendeztük sorba, hogy eleinte a régi policlinico területén legyünk, az újhoz még nem volt szerencsénk, éppen az illetékes engedélyére várunk.

A régi kórházak egyébként külsőre, belsőre és felszerelés tekintetében gyakorlatilag semmiben nem különböznek a régi otthoni klinikáktól. Talán a betegágyak jobbak, bár azok sokkal. Ami észrevehető különbség az az, hogy itt sokkal több orvos van arányait tekintve, mint otthon. Van ahol sokkal több, mint amennyi beteg. Érdekes volt látni, hogy ha egy orvosra 2-3 beteg jut, akkor ő már nagyon elfoglalt, ha 4-5, akkor pedig ki se látszik a munkából egész nap. Ilyenkor mindig megmosolyogtuk őket, hiszen az otthoni viszonyok egy kicsit másak ilyen tekintetben.